HU | RO


PARTNEREK

MÉDIAPARTNEREK

TÁMOGATÓNK

Erdély-szerte rajtoltak a Demokrácia Központok

2011-01-04

Az új év beköszöntével Erdély-szerte elkezdték munkájukat a Demokrácia Központok, melyek nagy feladat előtt állnak: a magyar állampolgárságot igénylők, hivatalosabban szólva az egyszerűsített honosítási eljáráshoz kapcsolódó kérelmek hatékony és zökkenőmentes benyújtásában kell segédkezet nyújtaniuk. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Magyar Köztársaság Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériuma, valamint Külügyminisztériuma között létrejött megállapodás értelmében az első Demokrácia Központokat már tavaly decemberben megnyitották, a legelsőt Nagyváradon, ám az ügyfelek fogadása január 3-tól vette kezdetét.

 

A nagyváradi Demokrácia Központ első „ügyfele” Tőkés László, az Európa Parlament alelnöke, az EMNT elnöke volt családjával. Tőkés László hangsúlyozta azt, hogy az állampolgársági törvény a december 5-iki népszavazás és a Kempinszky korszak lezárásának tekinthető, noha továbbra is árnyék vetül erre a folyamatra. Nagy József Barna irodavezetővel együtt Tőkés László jelezte: az RMDSZ félrevezeti a lakosságot a magyar állampolgársági kérelem témakörében. Az EMNT elnöke szégyenfoltként értékelte, hogy az RMDSZ különböző képviselői kettős kommunikációval egyrészt kijelentik, hogy nem tartanak igényt a magyar állampolgárságra, másrészt pedig tájékoztató füzetecskét adnak ki, melyben arra buzdítják az embereket, hogy állampolgársági kérelmüket és az ehhez kapcsolódó dokumentációt vigyék az RMDSZ-hez. Az esemény díszmeghívottja Kristófi János festőművész, tízgyerekes család feje volt, ezzel kapcsolatban Tőkés László megjegyezte: ő maga hetedik a családban, s hetedikként mondja: az erdélyi magyar családban minden gyerekre szükség van. Zatykó Gyula, a Demokrácia Központok Partiumi Regionális Hálózatának igazgatója röviden értékelte a Demokrácia Központok első partiumi napját: „A Partiumban tíz Demokrácia Központ nyílt, Nagybányán, Szatmárnémetiben, Nagykárolyban, Zilahon, Sarmaságon, Érmihályfalván, Margittán, Nagyváradon, Aradon és Temesvárott, valamennyi üzemel, mindenhol csúcsforgalom volt. Semmiféle rendellenességet nem tapasztaltunk.”

 

Székelyföld első Demokrácia Központját még december 23-án avatták Sepsiszentgyörgyön, avatás előtt állnak többek között a csíkszeredai és székelyudvarhelyi központok is. Marosvásárhelyen január 3-án, a Demokrácia Központ ünnepélyes megnyitóján jelen volt Gergely Balázs, a Demokrácia Központok igazgatója, aki az eseményt követően rövid értékelést tartott az első napról: „Ma a kolozsvári iroda már teljes kapacitással működött, az országos helyzet a következő: 15 iroda már ügyfeleket fogadott, további hét iroda az elkövetkezendő napokban indul. Visszajelzéseink pozitívak és központjaink létjogosultságát jelzi az is, hogy mivel sok iratcsomó hiányosan, rosszul volt összeállítva, a kolozsvári konzulátus nagyszámú érdeklődőt hozzánk irányított.”

 

Papp Előd, a Demokrácia Központok székelyföldi koordinátora elmondta: „A csíkszeredaiak, székelyföldiek számára legfontosabb az, hogy állandó, harmonikus kapcsolatban vagyunk a konzulátussal, kölcsönösen segítjük egymást munkánkban, hogy elérhessük azt, hogy minél többen, minél hamarabb megszerezhessék a magyar állampolgárságot. Ehhez teljes körű szolgáltatást nyújtunk, hiszen minden ügyfél számára nagyon fontos, hogy az ügyintézés ne ütközzön akadályba. Január 15-től mindegyik Demokrácia Központ működni fog a Székelyföldön is.”

 

a Demokrácia Központok sajtóirodája


Címkék:   inpress  demokracia kozpont  erdely  egyszerusitett honositas  kettos allampolgarsag  emnt